A kosár üres

Porckorongsérv, isiász, hátfájás

A porckorongsérv és az isiász gyakori megbetegedés, a lakosság közel 80%-át érinti.

Tünetek

A porckorongsérv és az isiász gyakori megbetegedés, a lakosság közel 80%-át érinti.

Gerincoszlopunk igen összetett, hiszen a nagy teherbírás mellett nagymértékű hajlékonysággal is rendelkeznie kell, valamint csillapítja a járáskor fellépő rezgéseket, védelmezi a gerincvelőt, biztosítja a kilépő idegpályák szabadságát. Ennek megfelelően a gerincoszlop kellően finom "szerkezet" mely talán a leghamarabb jelzi az évek múlását vagy a rossz bánásmódot.

A gerinc egészségét leginkább a mozgással, a mértékkel végzett dinamikus terheléssel sikerül minél tovább megtartani, úgy mint pl.: napi rendszeres séta, kíméletes torna. A statikus terhelés, mint ülő / álló munka, vagy nagy terhek mozgatása, esetleg hajlított derékkal emelés, túlzásba vitt sport, idő előtti elváltozásokhoz és fájdalmakhoz vezethet.

Az évek múlásával leginkább a csigolyatestek közötti porckorongok veszítenek víztartalmukból, ami kinyomódik a szöveti állományba. Ezért lehetséges az, hogy estére valamelyest csökken a testmagasságunk a reggel mérthez képest.

Tartós, egyoldalú terhelés következtében a porckorong könnyebben megsérülhet, a benne lévő kocsonyás anyag kitüremkedhet, nyomva ezzel a közeli ideggyököket és létrejöhet a porckorongsérv.

A hosszú ideig fennálló derékfájás gyakorta vezet gerincsérvhez. A szervezet előre jelzi a kisebb fájdalmakkal, hogy csökkenteni kellene a terhelést, jobban oda kellene figyelni, amit kevesen vesznek komolyan. A kialakult porckorongsérv lényegesen nagyobb fájdalommal és a mozgástér beszűkülésével jár. Ilyenkor a cél a sérves állapot megszüntetése, visszahúzása, a nyomás alá kerülő ideggyök tehermentesítése.

video-gerincserv-kialakulasa.jpg
A videó megtekintéséhez kattintson a képre.

Az isiász (vagy ülőidegzsába) nem önálló betegség.

Legjellemzőbb kiváltó oka az idegrostok összenyomódása, melyet leggyakrabban a porckorongsérv okoz.

Az isiász hátterében állhat lumbális gerinccsatorna-szűkület is, amely a csigolyák közötti ízületek kopásos betegsége. Ebben az esetben a csigolyatestek egymáson elcsúsznak, nyomják a gerincből kilépő ideggyököt.

Az ülőideg szervezetünk leghosszabb idege: csípő-fartájon lép ki a medencéből és fut le a combokba, ezért számos izmot mozgat és felel a lábak érző idegeiért.

Az isiász esetén a fájdalmak különbözőek lehetnek.

A folyamatos tompa fájdalomtól vagy bizsergéstől, zsibbadástól a rendkívül erős fájdalmon át a sugárzó fájdalomig. A fájdalom leggyakrabban a test egyik oldalán jelentkezik, és a lábba, csípőbe sugárzik. A fájdalom súlyosbodhat állva vagy ülés után, a nap végén, tüsszentés vagy nevetés, járás vagy hátrahajlás esetén.

Mindez az ülőideg terhelése miatt jelentkezik.


Nem kell tűrnie a fájdalmat, szüntesse meg az okokat!

A KiroMED Gerincnyújtó padok több ezer, Önhöz hasonló embernek segítettek a fájdalom megszüntetésében, a műtét elkerülésében.
Mindezt az otthon kényelmében, napi pár perc használattal.

 

MEGOLDÁS LEHET A GERINC TERÁPIÁS NYÚJTÁSA

A KiroMED gerincnyújtó pad használatával jelentősen lassíthatóak a gerinc leépülésének degeneratív folyamatai. Hatékony segítséget nyújt a műtét elkerülésében, a fájdalom megszüntetésében, melyet orvosi tanulmányok igazolnak, és olyan emberek ezrein segített, mint Ön.

Ez a természetes gerincnyújtási módszer lehetővé teszi, hogy a gerince ugyanannak a súlynak a segítségével nyúljon, amely függőlegesen összenyomta. Ez gyakorlatilag a felső test súlya.

Hatását tekintve a súlyfürdő terápia szárazföldi megfelelője és érzetben is azt a kellemes felüdülést adja a kezelés után.

gerincserv-kezelese.jpg
A videó megtekintéséhez kattintson a képre.

A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ha a gerincet fordított helyzetben nyújtjuk, a csigolyák eltávolodnak egymástól, növekszik a köztük lévő távolság, ez lehetővé teszi, hogy a porckorongok hidratálódjanak és tápanyaghoz jussanak.

A hidratált porckorongok mérete megnövekszik, teherbírásuk nő, a kilépő idegek felszabadulnak a nyomás alól, a fájdalom enyhül, csökken az izomfeszültség, a gerincoszlop rugalmas állapotba kerül.

Kezelés közben a porckorongok belsejében vákuumhatás keletkezik, ami a meglévő kiboltosulásokat és ezek sérvesedéseit visszahúzhatja az egészséges, eredeti állapot felé.

A gerinckezelő eszköz megfizethető, természetes, egyszerűen és könnyen működtethető, melyet otthona kényelmében használhat.
Ez a terápiás módszer bizonyítottan alkalmas arra, hogy a csigolyákat eltávolítva egymástól, csökkentheti és megszűntetheti a fájdalmat.

Könnyed használat

Nem igényel különösebb előkészületet, egyszerű és biztonságos.

Rögzítsd a lábtartót!

A testmagasságodnak megfelelően állítsd a lábtartó hosszát! A skála segít.

Állítsd be a dőlésszöget!

Előre fixáld mennyire menjen hátra a pad! Kezdetben, csak enyhe dőlésszög javasolt.

Zárd a lábrögzítőt!

A láb rögzítése a bokánál történik, kényelmes kengyelben.

Dőlj hátra és nyújtsd a gerinced!

A karod felemelésével könnyedén átfordul a pad a kívánt pozícióba, biztosítva a hatékony nyújtást.

Betegeink arról számolnak be, hogy már az első otthoni kezelést követően jelentősen csökkenthető a fájdalom, a gerincnyújtó pad használata oldja az izomfeszültséget, így könnyed, relaxált érzetet ad.

A rendszeres nyújtás következtében a csigolyák eltávolodnak egymástól, a kilépő idegek felszabadulhatnak a nyomás alól, a gerincoszlopa rugalmas állapotba kerülhet. Megszűnhet a fájdalma, gerince egészséges terhelhető lehet, és újra évezheti a mozgás örömét.

Amennyiben önnek folyamatos, vagy gyakori hát-és derékfájdalma van, mielőbb keresse fel orvosát!
A kezelőorvos, szakorvos feladata, hogy tisztázza a fájdalom okát.
Amennyiben ez gerinc eredetűnek igazolódik és a szakorvos is támogatja, a gerincnyújtó padon történő kezelés eredménnyel alkalmazható.

Rendszeres használat esetén a fájdalomérzete csökkenhet és el is múlhat.

video_kezdokep_orvosi_velemenyek_dr_kresak_ilona_603x.jpg
A videó megtekintéséhez kattintson a képre.

„A szakorvos tisztázza a hátfájdalom okát, amennyiben ez gerinc eredetűnek igazolódik, porckorongsérvnek, porckorongkopásnak bizonyul, a nyújtópad használata eredménnyel alkalmazható.”

Dr. Kresák Ilona
Reuma és fizioterápiás főorvos

A gerincnyújtó pad használata egyszerű, könnyen megtanulható. Vásárlóinkat részletes használati videóval és telefonos vagy személyes tanácsadással segítjük. Célunk, hogy a hozzánk forduló betegek hatékony és eredményes kezelést kapjanak, mely segít véglegesen megszabadulni a fájdalmaktól.
kiromed-rovid-bemutato.jpg
A videó megtekintéséhez kattintson a képre.

Vásárlóik tapasztalatai

"

Elkerültem a műtétet

Annak, hogy munkámból kifolyólag sokat kellett a számítógép mellett ülnöm, meg lett az eredménye. Márciusban L5 porckorongsérvet (gerincsérvet) diagnosztizáltak nálam, de a CT nélkül is ki lehetett találni, mert az összes tünetet produkáltam. Fájdalomcsillapítót kellett szednem, a jobb lábam úgy fájt, hogy nem tudtam aludni, zsibbadtak a lábujjaim, és nem tudtam lábujjhegyre állni. Se ülni, se autózni nem tudtam, ami pedig a munkámhoz szükséges lett volna. A neurológus felírta a fájdalomcsillapítót, 10 alkalmas fizikoterápiát az elgyengült izmom stimulálására és útnak engedett.

Úgy gondoltam, hogy ez kevés lesz a gyógyuláshoz, elkezdtem tehát keresgélni az interneten, bizakodtam, hogy akár meg is gyógyulhatok. Az interneten láttam meg a gerincnyújtó padot.

A KiroMED-et választottam, mert jó az ár-érték aránya és megbízható. Miután megkaptam, könnyű volt összeszerelni- rögtön ki is próbáltam. Először csak rövid ideig tudtam függeszkedni, de később egyre hosszabb időt tudtam rajta tölteni. Az első időkben mivel táppénzen voltam gyakran csak úgy "felugrottam" rá és hamarosan éreztem az eredményt is. Már egyre kevésbé fájt a lábam és a zsibbadás is elmúlt.

Ma már csak egy kis diszkomfort érzet maradt a jobb lábamban, de az is csökken. Ma is naponta használom, nagyon jól lehet relaxálni rajta. Látva a javulásomat, férjem is el kezdte használni, ugyan nem naponta, de hetente kétszer-háromszor ő is felfekszik rá. Számára is kellemes kikapcsolódás lett. Ma már nincs problémám, végezhetem a munkám. Nagyon köszönöm, hogy termékükkel hozzájárultak az egészségem visszaszerzéséhez és elkerültem a műtétet.

H. Margit Szekszárd
"

Mióta használom, nincs gerincproblémám

Ülő munka miatt időnként visszatérő derékfájás és isiász kínoz már 5-6 éve. Vásárlói vélemények alapján és szakember ajánlására a KiroMED padot választottam. Néhány hónapja használom, 45 fokban, szinte napi rendszerességgel. Mióta használom, azóta semmilyen gerinccel, derékkal kapcsolatos problémám nem jelent meg újból. Mindenkinek ajánlanám a padot!

Kiss László, 45 év, Berettyóújfalu
"

A fájdalmaim csökkentek, nagyon elégedett vagyok

6-7 éve szenvedek isiász és lumbágó okozta fájdalmaktól, zsibbadástól. KiroMED készüléket vásároltam, mert lehet hason fekve is használni. Naponta 2-3x használom, 30 fokos szögben. Emellett járok gyógytornára is, hogy erősítsem az izmaimat. A fájdalmaim csökkentek, nagyon elégedett vagyok a készülékkel! A kollégák segítségnyújtása tökéletes volt! Bárkinek ajánlom, akinek gerincproblémája van!

Novák Gyuláné 51 éves, Tápiógyörgye
termekoldal_elegedettsegigarancia.png

Szakértők véleménye a gerincnyújtó padról

szakertok-velemenye_daroczi-zoltan.png
szakertok-velemenye_kelemen_pap-eva.png
szakertok-velemenye_gyori-zsolt.png

Az Angliai Newcastle Egyetem Kórházában, Manjunath doktor és munkatársai, végeztek tanulmányt melynek célja a gravitációs pad eredményességének vizsgálata volt. Két csoportban kezeltek gerincbetegeket.

Az egyik csoport csak fizioterápiás kezelést kapott, a másik csoport ugyanazt a fizioterápiás kezelést és mellette naponta 3x10 perc gerincnyújtó padot használt. (Teeter). Harminc nap kezelést követően a 70,5% -kal csökkent a műtétre javasolt betegek száma a gerincnyújtó padot használók csoportjában.
Az elvégzett klinikai vizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy a gerincnyújtó pad terápiás alkalmazásával az állapot javulás, a gyógyulás folyamata gyorsítható. Megállapítható, hogy rendszeres használattal akár a műtét is elkerülhető.

Gerincprobléma esetén fontos, hogy az állapotának megfelelő, gyógyításra tervezett legjobb terméket válassza. Ahhoz, hogy ennek a feltételnek megfeleljen egy gerincnyújtó pad, több kritériumnak kell eleget tennie. 
Magyarországon egyedüliek vagyunk a gyógyításra tervezett orvosi gerincnyújtó padok kínálatában.
Padjaink orvosi regisztrációval, védjeggyel, tanúsítványokkal rendelkeznek.
Több ezer ember szavazott nekünk bizalmat és használja eredményesen termékeinket.

Orvostechnikai igazolás

KiroMED védjegy

KiroMED védjegy

Orvostechnikai igazolás

Kínálatunkban a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő prémium kategóriás gerincnyújtó padok is megtalálhatóak.
Minden termékünk statikai terhelhetősége, anyag minősége, kialakítása garantálja az Ön biztonságát.

Magyarország piacvezető orvostechnikai gerincnyújtó pad gyártó-forgalmazói vagyunk.

Óvakodjon az önjelölt feltalálók drága csodaszerkezeteitől és az olcsó tömegáruktól!

Válassza a megbízhatóságot minőséget!
Válasszon védjegyzett orvostechnikai eszközt!

termekoldal_5evgari.png
logo

Kiromed Kft.
4032 Debrecen, Füredi út 98/B
Adószám: 25919280-2-09

+36 (52) 503-694
+36 (52) 503-695
+36 (30) 295-9284
kiromedkft@gmail.com

Cofidis áruhitel